Napjainkban a felhő szolgáltatások igénybevétele már valós alternatívát jelent akár az infrastruktúra, akár az alkalmazásüzemeltetési szolgáltatások területén. A felhő szolgáltatások kétség kívül folyamatos beszédtémát szolgáltatnak az inforatikai szakma számára.
Azt gondolhatnánk, hogy ez a népszerűség a felhő szolgáltatások elterjedésével is járnak, ugyanakkor a Budapesti Corvinus Egyetem felmérése szerint a hazai vállalatokra inkább az óvatosság jellemző. Míg 2012-ben a vállalatok több, mint 40%-a tervezte a felhő szolgáltatások alapján történő fejlesztést, addig 2013-ban már csak a szervezetek keveseb, mint negyede tervez ilyet.
A tapasztalatok szerint a felhő szolgáltatások igénybevétele kapcsán hazánbank továbbra is nagy a bizonytalanság: a jogi környezet, a biztonsági és bizalmi kérdések, valamint a felhasználási esetek hiányi mind-mind hozzájárul a terület iránti érdeklődés visszaeséséhez.
Nemzetközi szinten nem ilyen egyértelmű a helyzet. Míg a Computer Economics IT gazdasági hátterét vizsgáló elemző cég elemzése szerint a kiszervezett feladatok aránya érezhetően csökken, addig a Gartner várakozásaiban a felhő szolgáltatások alacsony részaránya mellett, azok jelentős bővülése várható az elkövetkezendő 2-5 évben.